Beszámoló 2019
Szeretnénk újra megköszönni minden támogatónknak, hogy 2019 májusában is folytathattuk azt a merőben új kezdeményezést, amelynek célja, hogy olyan fiatalokat támogassunk, akik továbbtanulásukhoz, munkába állásukhoz speciális segítségre van szükségük.
Köszönjük, hogy az Ön iskolája is részese volt a #KézenFogvaBallagunk kezdeményezésnek!
A 2019-es tanévben – az Ön önzetlen segítségével
összesen 4.303.400 Ft gyűlt össze.
A ballagó diákokon keresztül a családoktól azt kértük, hogy ajándékozzanak kisebb virágcsokrot ballagó gyermeküknek, rokonaiknak, ismerőseiknek és a meg nem vásárolt 1-2 szál virág árával támogassák a KézenFogva Alapítványon keresztül azokat a fogyatékos fiatalokat, akik tanulásához, vagy munkába állásához speciális képzésekre van szükségük.
Örömmel jelzünk vissza, hogy az összegyűjtött adományokból egy osztálynyi fogyatékos fiatal munka-erőpiaci helyzetét sikerült javítanunk. Képesség- és igényfelmérést, csoportos és egyéni fejlesztést, egy 96 órás képzést, valamint munkaerő-piaci elhelyezést biztosítottunk.
Az alábbiakban Dénes és Csilla példáján szeretnénk bemutatni milyen hatalmas segítség fiataljainknak ez a képzési támogatás.
Dénes 24 éves, autizmussal élő fiatalember,aki azért keresett meg minket, mert szeretett volna dolgozni, és hallotta, hogy nálunk lehetősége lehet megtapasztalni a nyílt munkaerő-piac követelményeit.
A képesség- és igényfelmérés, valamint egy konzultáció után Dénes részt vett a munkára felkészítő programunkon, amelynek gyakorlati képzése a METRO áruház egyik telephelyén zajlott. Itt többféle munkakör közül az árellenőrző feladatsor ragadta meg leginkább Dénes figyelmét. A felkészítés során könnyen betanulta a feladatot, és a választott pozíció jelentőségét az áruházi munkafolyamaton belül. Különösen élvezte a kódleolvasó Symbol eszköz használatát. A program során az áruházra is nagyon jó benyomást tett, így hamar megszületett a döntés: maradjon Dénes kollégaként az áruházban, mint árellenőrző munkatárs! Dénes immár fél éve a csapat megbecsült tagja, a HR vezető szerint:
„Bárcsak mindenki úgy dolgozna, mint ő!”
Csilla egy régi ügyfelünk, 2016 óta dolgozunk együtt. Az ő történetének különlegessége, hogy az Asperger-szindróma diagnózist először saját maga állította fel, mikor gyógypeda-gógia asszisztensi képzése során a tünetekből magára ismert. Csilla azért kereste fel az Alapítványt, mert olyan munkát sze-retett volna, amit biztosan el tud látni, így kérte, hogy segít-sünk neki ebben. A munkakörök közös megbeszélése után úgy döntött, hogy egy belvárosi salátabárban próbálja ki magát, mint konyhai segítő. Csilla 2019 tavasza óta dolgozik ott, napi 6 órában. Munkáját szereti és őt is értékelik. Feladatai közé tartozik a különböző gyümölcsök, szószos húsok, halak kimé-rése, dobozolása, de ha szükség van rá, besegít a limonádé készítésbe is. Jó munkaerő, és jó vele együtt dolgozni, amit mi is tapasztalhattunk, mikor tavaly nyáron Franciaországban jártunk egy nemzetközi projekt keretében.
A fogyatékos fiatalok és családjaik nevében is köszönjük eddigi segítségét!
Kedves Barátaink, Támogatóink!
A 2019/2020-as tanévben immár 5. alkalommal szeretnénk meghirdetni ezt a kezdeményezést. Kérjük, segítsen abban, hogy ha ismer olyan iskolát, tanárt, diákot, aki szívesen csatlakozna a #KézenFogvaBallagunk programhoz jelezze nekünk, hogy megkereshessük őket.
Jelzését Váradi Ildikó kollégánk várja:
e-mail: varadi.ildiko@kezenfogva.hu
Tel: 06-20-474-24-63
Köszönjük minden eddigi és ezutáni segítségét, az Alapítvány és a fogyatékos fiatalok nevében:
Pordán Ákos
ügyvezető igazgató
Beszámoló itt letölthető pdf formátumban is.
Beszámoló a 2018-as évről.
Beszámoló a 2017-es évről.
Beszámoló a 2016-os évről.
Köszönjük az eddigi adományokat!